Elmúltak a gyermekévek
és azt hittem, hogy ennek vége.
Hogy ami volt elmúlt, s nem maradt más, csak az emléke.
Egyszer már lezártam!
Könnyek közt…és minden nap fáradtan..
Összetörve s elveszve…de végül felálltam.
Nem tudom, hogy mi ez, s miért érzem megint.
Tényleg szeretem?! Vagy csak az emlék…ami hatalmába kerít?
Tudom, hogy most más… de, a fájdalmon ez mitsem segít.
Mint egy kis méh, aki a szobában ragadt..
S folyton üti fejével az üvegfalat
Összezavarodva s kétségbe esve magára maradt.
Kovácsevics Dalma (még nem befejezett verzió)
