... lassan tökélyre fejlesztem az álomba sírás fogalmát..
Sajnos be kell vallanom magamnak ,hogy még mindig iszonyúan hiányzik és érzem az űrét a szívemben. Úgy érzem van egy kis hátizsák a hátamon ,amit mindig magammal cipelek és az van rácímkézve ,hogy MAGÁNY !
Mi az az idő ,ami még normális ,hogy azt érzem hiányzik.. lassan már másfél hőnapja ,hogy szakítottunk ..de én még mindig szenvedek tőle.. ez már kezd aggasztóvá válni ?
Mért nem adnak az élethez kézikönyvet.. hogy boldogulj ,hogy szeress, hogy éld túl ,hogy dolgozd fel stb.
Néha úgy érzem : Ok Most jól vagyok ! .. aztán hazajövök a kóterból egyedül alszom , elkezdek agyalni és már jönnek is a könnyek és a sikító fájdalom ..
Úgy szeretném ,ha egy kis időre elfelejthetném ,hogy ez az egész megtörtént.. aztán ,ha jól leszek a szép és jó emlékekre szívesen gondolok majd vissza...idővel.
Legszívesebben ordítanék egy nagyon , ütnék-vágnék mindent ,ami a közelemben van.. és sz*rnék mindenki fejére nagy ívben !
Már előre rettegek a perctől ,amikor újra látom... félek azonnal össze fogok törni ...
